Ismét régészeti feltárás Regéc Várában

Dátum 2013.07.15. 18:17:32 | Téma: A Regéci Vár hírei

Kezdetét vette az idei évre tervezett régészeti feltárás Regéc Várában, ez már a tizenötödik év. Az 1999-ben Regéc Község kezdeményezésére és koordinálása mellett megkezdett ásatás előtt korábban nem folyt még régészeti feltárás a nagykiterjedésű, csaknem nyolcszáz éves műemlék területén. Az elmúlt tizennégy évben zajló ásatások többnyire július és augusztus hónapban folytak, így lesz ez idén is. Regéc Község Önkormányzata kezdetektől fogva úgynevezett régésztábort hoz létre a feltárási időszakra, ahová középiskolai és egyetemista diákok százai érkeztek már tanáraikkal, kísérőikkel. Sok-sok egyéni kalandvágyó segítő is részt vett az elmúlt évek során folyó ásatásokon. Mindnyájan igen jelentősen hozzájárultak önzetlen munkájukkal Regéc Várának megmenéséhez, napjainkban már újjáéledéséhez. A község önkormányzatának dolgozói szintén minden évben jelen vannak az ásatásokon, számukra egész éves feladat a vár ügye. A három hetes régésztábort a jó néhány éve már Regécre vissza-visszatérő ráckevei Ady Endre Gimnázium diákjai és tanáraik kezdték. Ezt a csapatot erősítik önkéntesek, régészhallgatók, régészasszisztensek, helyi diákok, önkormányzati alkalmazottak, irányító régészek.
Az idei régészeti feltárás összetettebb, mint a korábbiak, hiszen nem csak a július 15-vel kezdődött régésztáboros három hét alatt folyik majd az ásatás, hanem a közelgő nagyszabású helyreállítások által érintett területek sürgős feltárása miatt további ásatások zajlanak a nyári, kora őszi időszakban a várban. Jó estben az ősszel kezdődő helyreállítások által érintett területeken annak ellenére is van még mit feltárni, hogy a vár ezen részein már több ponton is zajlott az elmúlt években ásatás. Az újjáépülő északi torony és környezete csaknem teljesen feltárt, de még itt is adódnak olyan tudományos feladatok, melyek a területet érintő helyreállítás szempontjából elvégezendőek. A várárokba létesülő rendezvénytér helye feltárási szempontból szűz terület. Ilyen értelemben ugyancsak érintetlen a jelenlegi fogadóépület környezete, ahová a közelgő fejlesztésnek köszönhetően új, tágas és komfortos épület épül, melyek rendeltetése a látogatók elvárható színvonalú fogadása, beléptetése Regéc Várába.



Ez a hír Regéc honlapja -tól jött
https://www.regec.hu

A sztori URL -je :
https://www.regec.hu/article.php?storyid=443