Közösségi informatikai fejlesztés

Dátum 2016.01.12. 17:29:43 | Téma: Hírek

Még az előző év legvégén ért véget az a eszközfejlesztés, minek következtében új számítógépek került az önkormányzat által fenntartott Közösségi Házba, helyben ismertebb nevén az Ifjúsági Klubba. A község Önkormányzata pályázatot nyújtott be 2015. év nyarának elején Közművelődési Érdekeltségnövelő Támogatás elnyerésére, közművelődési intézmény vagy közösségi színtér műszaki, technikai eszközállományának, berendezési tárgyainak gyarapítása érdekében. Elmúlt év szeptemberében született meg a döntés, miszerint Regéc Község Önkormányzata is nyert támogatást, igaz a benyújtott eredeti összeg, mintegy hétszázezer forint felét. Az elnyert támogatásból és az önerőből még így is sikerült lecserélni a közösségi hely számítógép állományának jelentősebb részét, illetve sor került a fennmaradó eszköz felújítására. Regéc Község Önkormányzatánál 2003-ban jelent meg az első számítógép, ami később közösségi használatba került. Ezt követően újabb gépek érkeztek, de napjainkra valamennyi elavult, felújításuk nem lett volna ésszerű, ezért döntött a Képviselő-testület a pályázat benyújtása mellett, vállalva annak önerejét. Az elmúlt év december elején megvalósult beszerzésről elmondható, hogy a szükségletnek megfelelő, korszerű informatikai eszközök szolgálják mindazokat, akik igénybe veszik a létesítmény nyújtotta lehetőségeket.


Ez a hír Regéc honlapja -tól jött
https://www.regec.hu

A sztori URL -je :
https://www.regec.hu/article.php?storyid=532