2006.szeptember 04.

Helyreállítás és ásatás után

Regéc Várában véget értek a 2006-ra tervezett kutatási és helyreállítási munkálatok. Mindenképp sikeres időszakot hagyunk magunk mögött, még akkor is amikor tudjuk szinte végeláthatatlan a fontos és még fontosabb munkák sora, amellyel a műemlék megmentését, helyreállítását szeretnénk elérni. Az év első felében jelentős helyreállítás történt a palotaszárnyban, miközben régészeti feltárás is zajlott a várudvar területén négy héten keresztül.
Augusztusban további három héten keresztül folytatódott a várudvar és a palotaszárny ásatása.

Amennyiben minden körülmény kedvezően alakul, akkor még az ősz folyamán rendezésre kerül a várárok, amely sok tíz köbméternyi ásatási törmeléket tartalmaz.

Ha ez így lesz, akkor a várhoz vezető út egyes szakaszai újabb felújítást kapnak.
Az idén sokan dolgoztak azon, hogy Regéc Vára minél inkább szebbé és maradandóvá váljon, ezért Regéc Község Önkormányzata köszönetét fejezi ki mindazoknak akik a műemlék megmentéséért, helyreállításáért 2006-ban is tettek. Így Simon Zoltán régész úrnak, a feltárás irányítójának, önkormányzatunk dolgozóinak, a feltárásokon résztvevő lelkes diákoknak, Zuga Zsolt történész úrnak az MTV munkatársának, Móga Sándor tervező úrnak, a Kincstári Vagyoni Igazgatóságnak, az Állami Műemlékhelyreállítási és Restaurálási Központnak.
Bízunk benne, hogy ilyen összefogással 2007-ben is jelentős előrelépéseket érhetünk el Regéc Várának ügyében.


írta: Bakos Ferenc

2007. augusztus 22

Pajzsok

A sok elképzelés és terv egyike, hogy Regéc Várában megjelenjenek mindazon uralkodók és ősi családok címerei, akik valaha uralták a várat és a hozzá tartozó regéci uradalmat.
Az elképzelésből megvalósulás lesz.
Kezdésképpen két címer került fel most a vár falaira, így lassan, fokozatosan díszítést kapnak azok a falrészek, amelyek már átestek az állagmegóváson, helyreállításon.
Az ilyen módon „felöltöztetett” területei a műemléknek többet adnak vissza a vár egykori hangulatából. A magyar történelemben egykor betöltött szerepe még jobban ismerté válik a látogatók előtt, hiszen a hajdani tulajdonosok még hangsúlyosabban ismerhetők meg ezáltal. Ezen tulajdonosok jelentős része nem csak a vár, hanem a magyar történelem meghatározó személyiségei voltak.

írta: Bakos Ferenc