KEDVES LÁTOGATÓ !

Szeretnénk felhívni a figyelmét arra, hogy a várhoz vezető úton
kialakítottunk néhány állomást, ahol kuruc mondákat olvashatnak,
hogy még tartalmasabbá, még emlékezetesebbé tegyük a sétát
a gyermekek és a felnőttek számára egyaránt.

A kiinduló állomást a települést elhagyva, jobbra fordulva,
rögtön az első vár-parkolónál találja, de később is becsatlakozhat,
mert nincs meghatározott sorrend a történetek között.

Az elbeszélések központi alakja II. Rákóczi Ferenc, aki gyermekkorra
egy részét Regéc Várában töltötte.

Séta közben némelyik helyszínen QR kódok okostelefonos beolvasását
követően egy-egy dalt, egyéb hangfelvételt hallgathatnak meg.

A könyvekhez bárki ingyenesen hozzáférhet, de kérjük vigyázzanak
a kihelyezett „mondás könyvekre”, hogy mások is örömüket leljék benne!

Ötletgazda: Márkusné Medve Mónika

Kivitelezés: Márkusné Medve Mónika és Márkus Sándor

Kellemes túrát kíván: Regéc Község Önkormányzata

Mutatunk néhány képet és az állomások mondáit is elolvashatja lentebb: