2007. június 04.

Ismét feltárás

Július hónapban folytatódik Regéc Várának 1999-ben megkezdett régészeti feltárása.
Ebben állapodott meg az elmúlt héten Regéc polgármestere és a Kulturális Örökségvédelmi Szakszolgálat igazgatója.
Az idei kutatás három hetes lesz, mely három hétben elsősorban a várudvar feltárása folytatódik.
A tervek szerint az ásatáson most is nagy részben diákok tevékenykednek majd, de az Önkormányzat dolgozói is bekapcsolódnak a feltárási munkálatokba.
Teljesen természetes, hogy ebben az évben is, mint ahogy eddig is, Simon Zoltán régész irányítja a feltárást, ami még minden bizonnyal jó néhány évig eltart Regéc Várában.

2007. július 11.

Újabb előrelépésre készülünk a várban

Tegnap egy újabb háromhetes ásatás kezdődött a várban. Azaz csak kezdődött volna, hiszen az időjárás – sajnos immár hagyományosan – ismét nem volt kegyes hozzánk. Célunk a „Középső vár” keleti szárnyának északkeleti, trapéz alakú helyiségének megtisztítása az omladéktól. Ez a helyiség egyelőre elég titokzatos, hiszen – ha jól értelmeztük a 17. századi leltárakat – itt egy „három szeres” (azaz három részből álló) pincének kellene lennie. A viszonylag kis alapterületű helyiségről ma még ezt nehéz elképzelni, hacsak nincs alatta még egy szint. Nos, a kérdésre remélhetőleg hamarosan választ kapunk, ha az égiek is úgy gondolják… Jó volna, ha a nyár végére újabb területet járhatnának be biztonsággal a vár látogatói, barátai. Az eredményekről természetesen folyamatosan tájékoztatjuk a honlap látogatóit.

Simon Zoltán régész

2007. július 11.

A regéci vár régészeti kutatásának eredményei

A Zempléni-hegység nyugati hegyvonulatainak egyik jellegzetes, kettős csúcsán elhelyezkedő, hatalmas alapterületű, de korábban részleteiben kevéssé ismert regéci vár régészeti kutatását 1999 nyarán kezdtük meg, helyi kezdeményezésre. A helyszíni munkával párhuzamosan folyt a levéltári kutatás is (Czakó Balázs, Melegh Szabolcs, Sós István, Zsuga Zsolt, illetve e sorok írója), melynek nyomán számos apró, de fontos történeti részlet vált ismertté. A régészeti feltárás eredményeiről csupán rövid jelentések láttak napvilágot. Itt az ideje, hogy az eltelt 8 esztendő kutatási eredményeit röviden összefoglaljuk.

Simon Zoltán régész írása

A Zempléni-hegység nyugati hegyvonulatainak egyik jellegzetes, kettős
csúcsán elhelyezkedő, hatalmas alapterületű, de korábban részleteiben
kevéssé ismert regéci vár régészeti kutatását 1999 nyarán kezdtük meg,
helyi kezdeményezésre. A helyszíni munkával párhuzamosan folyt a
levéltári kutatás is (Czakó Balázs, Melegh Szabolcs, Sós István, Zsuga
Zsolt, illetve e sorok írója), melynek nyomán számos apró, de fontos
történeti részlet vált ismertté. A régészeti feltárás eredményeiről
csupán rövid jelentések láttak napvilágot. Itt az ideje, hogy az eltelt
8 esztendő kutatási eredményeit röviden összefoglaljuk.

Az észak-déli tengelyű hegygerincen hosszan elnyúló erődítmény egyes,
ma is jól elkülönülő részeit már a vár életében is megkülönböztették
egymástól. A 17. századi inventáriumokban az északi sziklatömbön álló
épületegyüttest Felsővárnak, a hasonló tengerszint feletti magasságú, a
környezetből szintén magasan kiemelkedő déli sziklacsúcson levő
épületcsoportot Alsóvárnak, míg a két csúcs között található
épületszárnyakat Középső várnak nevezték. A régészeti feltárás az
északi sziklatömb felől indult meg, s a feltárási terület az évek során
egyre délebbre húzódott.

A napjainkra már teljesen feltárt Felsővár alaprajzi elrendezése
kezdetben teljesen ismeretlen volt, az épületmaradványok legnagyobb
része vastag omladékréteg alatt rejtőzött. Lényegében egyetlen épület,
a sziklacsúcs északi végén álló, téglalap alaprajzú torony több emelet
magasságú falrészlete és az annak északkeleti sarkához csatlakozó kerek
bástya csekély maradványai látszottak ki a földből. A Felsővár teljes
feltárása 2003-ban fejeződött be, melynek során kirajzolódott az
épületegyüttes alaprajza, és építéstörténete.

A Felsővár legkorábbi elemének a hatalmas, téglány alaprajzú öregtorony
és a hozzá csatlakozó várfal bizonyult. Az 1300 körül épített torony
eredeti falaiból csak az alsó szint maradt meg, felső részét a 16.
században visszabontották, majd újjáépítették. Mindenesetre a torony
bizonyára kezdetben is többszintes építmény volt. Bejárata eredetileg
az első emeleten nyílhatott, a déli falában ma található bejárat
utólagos áttörés eredményeként jött létre. Az egymástól kezdetben is
gerendafödémekkel elválasztott szinteken eredetileg egy-egy helyiség
volt, a 16. században azonban már szintenként két-két szoba volt benne.
A korai, földszinti falakat eredetileg nem törte át semmiféle nyílás.
Az alsó szint járószintjét a sziklafelszínt borító vékony, földréteg
alkotta. Mást a torony korai formájáról nem is lehetett kideríteni.

A sziklatömb toronytól délre eső területét kőből falazott, a torony
délkeleti sarkával kötésben álló, tehát azzal egykorú, íves vonalú
várfallal vették körül. A később elbontott korai várfalnak csak keleti
és déli szakaszai kerültek elő, a sziklatömb nyugati felén a terep
olyannyira lepusztult, hogy a várfal nyomvonala ma már nem állapítható
meg. A korai várfallal övezett területen más, az első építési
periódushoz köthető építmény nem került elő, de nem zárható ki, hogy
faépületek álltak itt. A korai erődítmény megközelítésének módja
ismeretlen maradt. A területen húzott kutatóárkok legalján helyenként
bronzkori kultúrrétegbe ütköztünk. A felette levő vékony középkori
rétegekből csupán minimális mennyiségű 14. századi, hullámvonalas
kerámiatöredék került elő.

A Felsővár területén megfogható következő építési periódusban a korai
várfalat visszabontották, s a területet ezúttal szabálytalan ötszög
formában vették körül. A keleti oldalon egy háromosztatú, a délnyugati
sarokban pedig egy egysejtes épületet emeltek. Ezeknek csak alsó
szintje maradt fenn napjainkig, de feltehető, hogy eredetileg
kétszintesek voltak. Ebben a periódusban már biztos, hogy dél felől
jutottak fel a sziklatömbre, nyilván valamilyen falépcső segítségével,
mely a két épületszárny közötti területen érkezett fel.

Az átépítés ideje nehezen határozható meg. A délnyugati épületbe vezető
ajtó élszedett kőkerete alkalmatlan pontosabb korhatározásra.
Mindenesetre a jelek szerint Regéc is beletartozik azon várak sorába
(Csesznek, Gesztes, Siklós, stb.), ahol a korai falakat szinte teljesen
lebontva, azok helyén merőben eltérő alaprajzú új épületeket emeltek.
Regécen ez a 15. század elején történhetett meg.


Bizonyosan a 15. század folyamán kezdődött meg az északi sziklacsúcstól
délre eső terület, a későbbi Középső vár kiépítése is, azonban ennek
első fázisáról egyelőre meglehetősen keveset tudunk. A Felsővárnál
jóval mélyebben fekvő területet kelet és nyugat felől határoló
várfalaknak egyelőre csak északi szakaszai ismertek, azt még nem
tudjuk, hogy az ekkor körbezárt terület délen hol ért véget? Annyi
azonban bizonyos, hogy a Középső vár épületszárnyainak minden, ma álló,
legalább valamilyen szinten megvizsgált fala utólag épült hozzá a
hosszanti várfalakhoz. Az egyetlen, a nyugati várfallal kötésben álló
rövid falszakasz kisebb részlete egy, a nyugtai épületszárny északi
helyiségét átvágó kutatóárokban került elő, 2006-ban. A falnak egyelőre
még vastagsága sem ismert, nemhogy egyéb összefüggései. Még az is
elképzelhető, hogy ez a nyúlfarknyi fal csak egy belső támpillér volt.

A Középső vár első – eddig azonosított – jellegzetesen kváderezett
sarkú épületegyüttese a Felsővár sziklatömbjéhez dél felől közvetlenül
csatlakozik (11., 12. 20. helyiség). Közülük – a ma is magasan álló
falak jelentette balesetveszély miatt – csupán a középső, L alaprajzú,
keskeny helyiséget sikerült teljesen megtisztítanunk az omladéktól. Az
eredetileg is kétemeletes épület falazatában helyenként másodlagos
helyzetű gótikus kőfaragványok voltak felfedezhetőek (melyeket sajnos a
legutóbbi állagmegóvás során eltűntettek). Az egyes szinteket
gerendafödém választotta el egymástól, a földszint földes padlójú volt.
Az L alaprajzú helyiség déli, szélesebb vége dél felé kiugrik. Ennek
oldalfalaiban egy-egy, szegmensíves záradékú ülőfülke van. A széles,
félköríves záradékú, vaskos kőkeretű kapu a déli oldalon nyílik. Ennek
bal oldalán egykor lőrés volt, melynek külső száját a később itt
felépített háromosztatú épület nyugati fala takarja. Szinte bizonyos,
hogy az L alaprajzú helyiség déli vége eredetileg kaputoronyként
funkcionált. Erre utalnak az ülőfülkék, a vaskos kapu és a kapu
előterét védő lőrés is. Az is bizonyos, hogy az L alaprajzú épület
északi szakaszában, az emeleti térből vezetett fel a falépcső a
Felsővárba, ezt az útvonalat még a 17. század végén is használták. Az
északi szakasz oldalfalaiban egy-egy, szegmensíves záradékú, késő
gótikus tagozatú kőkeretes ajtó vezet a szomszédos helyiségekbe. Ezek
közül a keleti földszinti tér ablaktalan helyiség volt, ez ma még
feltáratlan. A nyugati, igen nagy alapterületű helyiség – melybe a vár
17. századi kápolnája lokalizálható – kezdetben talán csak udvar volt,
lefedés nélkül.

Nagy valószínűséggel e periódushoz köthető az, a nyugati várfalra
merőleges, ahhoz utólag hozzáépített, összefüggéseiben azonban egyelőre
nem ismert kőfal is, mely a nyugati palotaszárny egyik helyiségében
(28. helyiség) húzott kutatóárokban került elő 2006-ban.

Ebben az időszakban a Felsővárban is történtek változtatások. Beépült a
nyugati várfal előtere is, így a Felsővár udvarát immár minden oldalról
épületszárny határolta. Valószínűleg ekkor történt, hogy a keleti
épületszárny déli földszinti helyiségében kutat ástak, melyhez az udvar
felől sziklalépcső vezet le. A részben sziklával, részben falazattal
határolt kút teljes feltárása még várat magára.

A következő építési periódusban, a 16. század első felében a Középső
vár keleti várfalának belső oldalához egy egyemeletes, földszintjén
háromosztatú (14., 16. 17. helyiség), az emeleten két szobát tartalmazó
épületet emeltek. A födémek itt is gerendásak voltak, a földszinti
terek földpadlósak. A megmaradt földszinti nyílások körül jól láthatóak
a kőkeretek és a vízszintes szemöldökpárkányok fészkei. Sajnos a
kőkeretekből csupán egy-egy, teljesen lepusztult felületű szárkő-csonk
maradt meg a két szélső földszinti tér ajtóiban. Az emelet északi
harmadát elfoglaló kisebb szoba délkeleti sarkában kandalló állt, ennek
konzolcsonkja, illetve a déli fal túloldalán volt cserépkályha
fűtőnyílása ma is látható.

Ugyanebben a periódusban keletkezett a nyugati épületszárny ma is álló
legkorábbi egysége, a később a vár konyhájának helyet adó, négyzetes
alaprajzú 15. helyiség, s a tőle északra található, ez ideig alig
kutatott ciszterna is. A konyha építésekor a nyugati szárny korábbi
épületeit bizonyosan lebontották.

A fent vázolt építkezés bizonyára a 16. század harmincas éveiben
zajlott le, hiszen ez időponttól igazolható, hogy a vár urainak (a
Serédyeknek) lakóhelyeként is szolgált. Nyilván e korszak zavaros
politikai viszonyai tették szükségessé a vár katonai szempontból
történő korszerűsítését is. Nagy valószínűséggel állítható, hogy ekkor
bontották vissza és építették újjá a Felsővár öregtornyát, melyet az
északnyugati sarkon ezúttal már egy háromszintes, kör alaprajzú
bástyával erősítettek meg (a torony teljes újjáépítését igazolja, hogy
a bástya falai a felső szinteken bekötnek a torony falaiba). A 17.
századi inventáriumokban „Kerekded bástya” néven emlegetett bástya alsó
szintjén a sárospataki Vörös torony hasonló helyzetű lőréseire hajazó
háromágú lőrések nyíltak (ezek közül egy teljes épségben előkerült),
feljebb ismeretlen méretűek és formájúak, de bizonyosan szélesebben
(ezek közül az egyik felső szinti lőrés egyik kávája megvan). A torony
egyes szintjein ekkor már két-két szoba kapott helyet, s ekkor vágták a
földszint déli falába, illetve az északkeleti sarokba a ma is meglevő
ajtókat. A torony déli fala elé vastag köpenyfal épült, ez bizonyára az
emelet előtti folyosót tartotta.

Még mindig a 16. századot írták, amikor sor került a következő építési
hullámra. Ennek legmarkánsabb eleme a Középső vár keleti szárnyában, az
előző periódusban emelt háromosztatú épület déli végéhez toldott újabb,
szintén három egységből álló, egyemeletes palotaszárny volt, mely alatt
hatalmas, egyetlen teret kitevő, dongaboltozatos pince húzódik. Ennek
egyelőre csak északi, önállóan, kizárólag az udvar felől
megközelíthető, négyzetes alaprajzú, négyzetes padlótéglákkal burkolt
földszinti terét (25. helyiség) tárhattuk fel. A helyiségből ugyan nem
sok maradt meg napjainkra, annyi azonban bizonyos, hogy nyugat felé
legalább egy kőkeretes ablaka nézett, déli falába pedig almárium
mélyedt. A 17. századi inventáriumok szerint a felette volt emeleti
szoba boltozott volt. Az épületrész korát a 25. szobában, illetve a
szoba előtti udvarszakaszon talált, nyilván az emeletről lezuhant
kandallókonzol-töredék igazolja a legjobban. A töredéken kímatagos
szegélyű tükörbe foglalt antiqua betűs DE… felirattöredék olvasható.

Ugyanezen periódushoz köthető a Középső vár nyugati épületszárnyában
található konyhához dél felől hozzáépített kicsiny, egykor
dongaboltozattal fedett, földpadlós szoba (28. helyiség).

Folytatódtak az erődítések is. Bizonyosan még a 16. század végén
emelték a vár északnyugati felében álló, 1602-ben már említett,
úgynevezett „Kútbástyát”. Az északnyugati sarkán lekerekített, nagy
ágyúlőrésekkel ellátott bástya nyugati fala mentén kazamata húzódik. A
kazamatafolyosó falsíkjai kifutottak a bástya külső falsíkjáig, azonban
az aligha valószínű, hogy itt valaha is be lehetett volna menni a várba
(jelenleg egy itt kialakított bejáraton keresztül juthatunk be az
erősség területére, mivel a vár délnyugati végére lokalizálható eredeti
bejárat egyelőre nem csak feltáratlan, de megközelíthetetlen is), itt
inkább csak egy alacsony záradékú, a folyosón összegyűlő vizet a
várfalon kívülre vezető nyílás lehetett. A kazamatafolyosó északi vége
egy természetes barlanghoz vezet, melynek keleti végén egy egyelőre
feltáratlan, kör alaprajzú, mély gödör (talán egy, a bástyának nevet
adó kút) tátong. A bástya felső részén gyilokjáró húzódik, ekkortájt
már ezen keresztül is fel lehetett jutni a Felsővárba.

Mivel a feltárás még nem jutott el odáig, egyelőre nem tudjuk, hogy
mikor épültek a vár egyéb védőművei: a keleti várfal tengelyében volt,
ma már csak egy rövid falcsonkból ismert bástya, a tőle délre eső, a
keleti várfal déli szakaszának külső oldalát végigkísérő falszoros és
az annak déli végén emelkedő hatalmas bástya.

A vár kiépítése a 17. században is folytatódott. Az inventáriumokból
tudjuk, hogy a Középső vár nyugati, legalább egy, de inkább
kétemeletes, alápincézett szárnyának legnagyobb részét Alaghy Menyhért
(† 1631) építtette, s ő ásatta azt, az égerfával bélelt, s emiatt
megkeseredett vizű kutat is, mely nagy valószínűséggel a déli
sziklatömb tövében látható mélyedéssel azonos. A nyugati szárny
Alaghy-féle építményeiből még semmit sem tártunk fel. Ezek közül
valószínűleg csak a Középső vár nyugati oldalán levő, a terepen most is
kitapintható pincék fognak előkerülni. Valószínű, hogy még a 17. század
első felében felépült a nyugati várfal északi szakaszának belső
oldalához simuló, igen vastag köpenyfal, melynek lőrései az
északnyugati („Kút”)-bástya déli előterét védik. A köpenyfal
megépítésekor a várfal magasságát is megnövelték.

Valamivel többet tudunk az 1644-től kezdődő Rákóczi-birtoklás során –
bizonyára nem is egyszerre – emelt épületekről. Ezek legtöbbször gyenge
kötőanyagú, vagy egyenesen sárba rakott, vékony falú, jellemzően fa
nyíláskereteket használó építmények. Ide sorolhatóak a Felsővár nyugati
és déli épületszárnyába húzott osztófalak, a Középső vár keleti
épületszárnyában levő kicsiny 13. helyiséget leválasztó falacska, az
északnyugati falszoros északnyugati sarkában levő, a 36. területet
határoló, szinte teljesen elpusztult sárba rakott falak, valamint a
nyugati palotaszárny udvari homlokzata elé utólag felépített, vékony
falú, földszintes építmények (27., 30, 37. helyiségek) csekély
maradványai.

Azt tudjuk, hogy az ostromok során a vár helyenként súlyos sérüléseket
szenvedett. A Felsővár keleti fala például teljes hosszában kidőlt, ezt
– már I. Rákóczi György idejében – először palánkkal pótolták, de
később szilárd anyagból újjáépítették, de az eredeti nyomvonaltól nyugatabbra.
Sajnos egyelőre semmit sem tudunk a déli sziklatömbön volt Alsóvárról.
Az itt állt – ma még csak a 17. századi leírásokból ismert többszintes
épületek legjellegzetesebbike az úgynevezett „Csonka torony” volt. Ez
bizonyára a déli szikla csúcsán helyezkedett el. Ott jelenleg egy
kőboltozat felszíne látható. A lejjebb álló két, kelet-nyugati irányú
rövidke falcsonk és egy tűszerű támpillér semmiféle következtetésre nem
alkalmas sem a terület alaprajzi viszonyait, sem pedig az ott állt
épületek korát illetően.

A feltárás eredményeit jól kiegészítik a fennmaradt – döntően 17.
századi írott források. Ezek egy része, a Melegh Szabolcs által
feldolgozott inventáriumok az egykori helyiségek korabeli funkcióit
világítja meg, más részük, mint a Sós István által használt iratok, az
egykori mindennapi életről tanúskodnak. E tanulmány szempontjából most
az inventáriumokból leszűrhető adatok a fontosabbak. Kiderül belőlük,
hogy a 17. században a Felsővárban már szinte csak raktárak (Szalonnás
ház, Káposztás pince, Lisztes ház, Fegyveres házak stb.) és más,
gazdasági funkciót betöltő helyiségek (Sütőház) voltak. A torony első
emeletén volt a Pattantyúsok háza és pitvara, a másodikon a Virrasztók
háza és pitvara. A keleti palotaszárny földszintjén különböző
Sáfárházak, Ecetesház, Sütőház, Pitvar, „Egyenes ház”, továbbá pincének
tekintett ablak nélküli földszinti terek (pl. Háromszeres pince)
voltak. Az emeleten lakószobák (Leányasszonyok háza, Virágos kék bolt)
és ehhez a funkcióhoz kapcsolódó más helyiségek (Ebédlő palota,
pitvarok) voltak. A Középső vár udvarát észak felől határoló 20.
helyiségben a 17. század második felében kápolnát alakítottak ki. A
nyugati szárny alsó szintjén különféle „boltok”, egy „alsó” Tárház,
Szakácsok háza, Sáfárház, Konyha kaptak helyet. A lakóhelyiségek és
tartozékaik itt is a felső szinteken voltak (Úr háza, Asszonyház,
Leányasszonyok háza, Tárház, a régi Kápolna, Ebédlő palota, Könyvtár,
valamint a bizonyára igen látványos Aranyos palota, stb.). A jelek
szerint a nyugati palotaszárny volt a reprezentatívabb.

A régészeti kutatás során előkerült leletanyag túlnyomó többségét 17.
századi tárgyak alkotják, ezek zöme használati kerámia, de a keleti
palotaszárny eddig feltárt helyiségeiből viszonylag sok a díszkerámia
(habán edénytöredékek, porcelán-utánzatok, kívül-belül színes mázas
korsók) is. Különleges leletnek számít a nagy mennyiségű török
fali csempe (bokály). Az eddig nem túl nagy mennyiségű (ne feledjük,
hogy a palotaszárnyak legnagyobb része még feltáratlan!) kályhacsempe
zöme három csoportra bontható. A szórtan előkerült kék-sárga-zöld-fehér
mázú, helyenként fautánzatú csempék (melyek párhuzama a pácini
kastélyból ismert) a 17. század elejéről származnak (az egyik töredéken
látható CMA monogram Comes Melchior Alaghy-ként oldható fel!).
Rákóczi-kori a 18. helyiség omladékából előkerült, oda nyilván az
emeletről lezuhant kék-fehér mázas, felső párkányán apró
balluszterekkel díszített habán cserépkályha, melynek sárospataki
párhuzamai ismertek. Szintén 17. századiak azok a mázatlan,
végtelenített mustrát kiadó, szintén habán készítésű, de legalábbis
eredetű csempék, melyek zömmel a Felsővár nyugati falán kívül, valamint
a 25. helyiségből és környezetéből kerültek napvilágra, s melyeknek
különböző változatai a 17. század végén az egész Felvidéket
elárasztották. A fenti típusok mellett elvétve néhány 16. századi
csempetöredék is előkerült. Az egyéb leletek közül kiemelendő egy
felvonó szerkezet csigája és lánca, egy ágyúcső-darab, egy
kardmarkolat-védő kosár, egy balta, egy kapa, több kés, számos,
különféle kaliberű kő és vas ágyúgolyó, puskagolyók, valamint igen sok
üveg „tüzes labda”. Az éremleletek zöme 17. századi lengyel veret.


2007.július.11.


A feltárás második napja jócskán kárpótolt bennünket az előző esős napért. Ma végig tudtunk dolgozni a kiszemelt területen, – s láss csudát! – „belebotlottunk” egy, az emeletről lezuhant színpompás kályha omladékába. Gyönyörű, sárga-zöld-kék-vörös-fehér mázú csempetöredékek kerültek elő tömegével! Alig bírtuk leszállítani a várból. Van azonban egy bökkenő: a kályha pártázatát az osztrák kétfejű sas díszítette… Vajon mit keresett egy ilyen kályha a Rákócziak és Thököly Imre várában? Jó kérdés, de a válasz még várat magára. Még egy szép lelet: egy 17. századi bronz hajtű is előkerült, rajta SOPHIA B felirat olvasható. Lehet, hogy Báthory Zsófiáé (II. Rákóczi Ferenc nagyanyjáé) volt? Igazán szép példány ez is! Reméljük, folytatása következik!

Simon Zoltán régész

2007. július 12.

Az időjárás ismét megtréfált minket kissé, de szerencsére csak délután, ezért folytathattuk a tegnap megkezdett munkát. Továbbra is nagyon sok kályhacsempe került elő, így egyre nagyobb reményünk van arra, hogy ezt a kályhát valahol, valamikor újjáépítve láthatjuk. Szép volna, ha ez Regécen történne meg. További érdekes lelet volt ma még egy kés, valamint egy medál is, amin azonban a korrózió miatt egyelőre még semmi nem látszik. Egyébként a célterületen elértük a keleti várfalat, így lassacskán már „látjuk az alagút végét” is.

A pénteki nap eredményeiről előreláthatólag kedden fogunk tudni beszámolni, addig kérjük az érdeklődők szíves türelmét.

Simon Zoltán régész

2007. július 13.

Pénteken folytattuk a keleti szárny északkeleti helyiségének tisztítását. Körülbelül 160 cm vastag, nagyon köves omladékban haladtunk észak felé. Az omladék alján található égett, faszenes, sok téglát is tartalmazó pusztulási rétegből kerül elő a leletek zöme. Továbbra is nagyon sok kályhacsempe-töredéket találunk. Most már bizonyos, hogy a kályha egykor a második emeleten állt, innen zuhant le a földszintre. Úgy látszik, hogy a kályhát élete során javították, hiszen több, eredetileg nem ehhez a kályhához tartozó csempe is előkerült, ugyanabból a pusztulási rétegből. Találtunk egy szép ezüst gombocskát (olyan apró, hogy csoda, hogy észrevettük…), no meg egy sarkantyú-töredéket is.
Tovább dolgoztunk a nyugati épületszárnyban is (itt önkéntes segítségünk is akadt: egy Regécen üdülő házaspár dolgozta végig a napot – köszönet érte!). A vendégek munkáját itt nem sikerült különösebb leletekkel meghálálnunk, hiszen csak néhány vasszeg került elő. Mégis, két apró lelet itt is különlegességnek számított. Egy többszínű mázas, virágmintás padlótégla két összeillő darabját éppen ők találták meg.

Simon Zoltán régész

2007. július 14.

Hétfőn kevésbé látványos eredményeket hozott a kutatás. A keleti palotaszárny feltárás alatt álló helyiségében – ezúttal déli irányban bontva – elértük a déli falat. E területről ez eddigieknél jóval kevesebb lelet (inkább használati kerámia, kevesebb kályhacsempe) került elő. Napvilágra került viszont a déli fal tengelyében nyíló szellőzőablak belső oldala. Haladtunk a nyugati palotaszárnyban is, ahol sajnos továbbra is igen kevéske lelet került elő (köztük azért említésre méltó egy lószerszám-darab). Mentségünkre szolgáljon, hogy közben jelentős mennyiségű követ is eldobáltunk az udvar északi feléről, hogy alkalomadtán ott is elkezdhessük a munkát.

Simon Zoltán régész

2007. július 17.

A szaharai hőség nem csökkent, a leletek száma azonban igen. A keleti szárnyban ma „csak” 3 zsák lelet került elő. Ezek többsége még mindig kályhacsempe, de látható, hogy lassan túljutunk azon a területen, ahová a kályha lezuhant. Sebaj, a helyiség alján (még nem mentünk le az egykori járószintig) még sok lelet vár minket.
A nyugati szárnyban befejeztük – volna – a feltárást, de az utunkba állt egy irgalmatlan méretű kőtömb, amit nem tudtunk eltávolítani. Holnap felvisszük Samut, „aki” egy pöröly, és bemutatjuk neki. Talán jobb belátásra tér. Ott egyébként ma sem volt sok lelet, eltekintve egy szép, késő-gótikus kőfaragványtól.
Elkezdtük a a várudvar északi részének megtisztítását is, de itt a munka még igen kezdeti stádiumban van, így erről egyelőre még nincs mit írni.

Simon Zoltán régész

2007. július 18.

Samu nem bírt el a kővel…. Ez némileg meglepő volt, de végül annyit sikerült lefaragnunk belőle, hogy valahogy ki tudtuk görgetni, így jól lehetett dokumentálni a nyugati szárny frissen feltárt helyiségét.
A keletei szárnybeli munkahelyünkön elfogytak a kályhacsempék, helyettük ma több kilogramm, különféle méretű és típusú szöget találtunk. Ki hitte volna, hogy ennyi féle szög van? Az udvari szelvényben dolgozók le is pipálták – leletmennyiség tekintetében – a többieket. Sebaj, lesz még ez másként is. Az udvar szépen nagyobbodik, de a keleti szárnyban is elértük a helyiség északi végét. Kiderült, hogy ez a pince részben a sziklába van belevésve. Jól láthatóak az egykori vésők nyomai is. A pénteki nap eredményeiről ismét csak a jövő héten számolhatunk be, addig kérjük az érdeklődők szíves türelmét.

Simon Zoltán régész

2007. július 19.


Ez a nap volt talán a legmelegebb. Végre elértük a keleti szárnyban kutatott, részben sziklába vágott pince északi végét. Ott aztán összeakasztottuk a bajuszunkat egy hatalmas, már jó néhány éve megtalált ledőlt – de nem kellően ledőlt – faltömbbel, melyet hosszú és váltakozó sikerű küzdelem nyomán mégiscsak sikerült legurítanunk veszedelmesen magas helyzetéből. A pince északi végén egyébként továbbra is csak szögek kerültek elő. Annál gazdagabb – bár nem túl látványos – leletanyagra bukkantunk az udvar északi végén. A leletek többsége 17. századi használati kerámia volt.

Simon Zoltán régész

2007. július 20.


Ma még békén hagytuk a keleti szárny ledőlt faltömbjét – mely sajnos jórészt egészben ereszkedett alá – viszont elkezdtük letisztítani a pince 17. század végi járószintjét. A várakozásnak megfelelően ismét elég sok kályhacsempe (és persze szög…) került elő. Az udvar északi végén tovább haladtunk kelet felé a tisztítással. Sajnos ma már nem voltak velünk azok a fonyi és hejcei munkások, akiknek igen sokat köszönhetünk, igazán szorgosan, s mellette még jókedvűen is tették dolgukat. Hálás köszönet munkájukért, hiányoznak is egy kicsit… Helyettük miskolci és budapesti diákok érkeztek, velük még egy helyiség, a nyugati palotaszárny boltozott helyiségébe vezető folyosó feltárását is elkezdhettük. Különösebben érdekes lelet ma nem került elő.

2007. július 21

Jelentem: a regéciek (Nagy Zsolttal az élen) hintőport csináltak az oly sok galibát okozó faltömbből, így elhárult az akadály a helyiség végleges és teljes megtisztítása előtt. Ezt csaknem be is fejeztük, holnapra már csak kevés munka – no meg a fényképezés-rajzolás – maradt hátra. A takarítás során egy darab – sajnos erősen korrodált – ezüstpénz is napvilágra került. Az udvaron szépen haladunk kelet felé, de egy omladékkal kitöltött gödör is előkerült itt. Ezt idén biztosan nem fogjuk feltárni, hiszen a látogatók biztonságát veszélyeztetnénk vele. Bármily kíváncsiak is vagyunk, ki kell bírnunk a következő idényig, ma az udvar megtisztítása fontosabb.


Simon Zoltán régész

2007. július 22.

Befejeztük a munkát a keleti épületszárnyban (sose hittem volna, hogy ezt a rengeteg törmeléket ilyen rövid idő alatt el lehet távolítani…) Most tehát már tisztán, látogathatóan áll előttünk a vár egy újabb, évszázadok óta nem látott helyisége. Nagyon szépen búcsúzott: az utolsó lelet egy gyönyörű, színes, virágdíszes habán tányér (a habánok morva eredetű, protestáns fazekasok voltak, akik az ellenreformáció elől Sárospatakra menekültek, s itt telepedtek meg a 17. században, drága termékeik messze földön híresek voltak) több, összeillő darabja volt, melyen szerepel a készítés dátuma: 1659. Abban biztosak lehetünk, hogy ebből a tányérból nem a katonák cseresznyéztek, de Lorántffy Zsuzsanna még éppen ehetett belőle. Gondoljunk csak bele: amikor ez a tányér készült, alig száz év múlt el Eger ostroma óta, s bizony, ekkor még a török volt az úr az országban.
Lassan befejeződik a munka a nyugati palotaszárnyban is, a boltozatos helyiségbe vezető folyosó már csaknem teljesen megtisztult az omladéktól.
Egyre nagyobb területet szabadítunk fel a várudvar északi részén is. Itt viszonylag sok, de nagyon vegyes leletanyag (csizmapatkóktól a fazékdarabokig) kerül elő. Említésre méltó egy szép reneszánsz ablakkeret-töredék. Sajnos az udvar teljes megtisztítása jövőre marad, hiszen az éppen itt felhalmozott kőtömeg – bár sokat elhordtunk belőle – továbbra is akadályt jelent.


Simon Zoltán régész

2007. július 23.

Az utolsó előtti napon már csak az udvar északi részén, illetve a nyugati palotaszárny boltozott helyiségébe vezető folyosóban dolgoztunk. Ez utóbbi helyen előkerült a boltozott terembe vezető ajtó küszöbköve, a szárkövek azonban sajnos, hiányoznak. Itt alig volt némi lelet.
Az udvaron viszont igen jelentős előrehaladásról számolhatunk be: elértük a keleti palotaszárny udvari falát. Ez az eredmény nem lett volna elérhető, ha nem kapunk váratlan segítséget: a kulturális Örökségvédelmi Hivatal vezető felügyelője, Kosdi Attila és két munkatársa egy napon keresztül csákányoztak, lapátoltak, talicskáztak, követ rakodtak. Isten tartsa meg jó szokásukat, bár, minden műemléki felügyelő ilyen volna! Munkájukért hálás köszönet illeti őket! Nem feledkezhetünk meg Szarvas Sándorról sem, aki mikepércsi (pontosabban regéci) lakos létére, önként feljött dolgozni velünk egy napra, s hasonlóképpen hozzájárult ahhoz, hogy a célkitűzések valóra váljanak. Csodálkozik-e még valaki azon, hogy szerintem öröm a regéci várban regéciekkel és másokkal együtt dolgozni?
Visszatérve az udvarhoz: sok, de nagyon vegyes, különlegességeket nem tartalmazó leletanyag került elő.

Simon Zoltán régész

2007. július 24.

Ma már minden erőnkkel az udvar északi részének megtisztítására koncentráltunk, s láss csudát: el is értük célunkat (nem hittem volna….). Hatalmas terület szabadult ki az omladék alól, igazán látványos részlettel gazdagítva a várat (a turisták már birtokba is vették). A terület stílszerűen búcsúzott: egy újabb habán edény (ezúttal egy korsó) töredékei kerültek elő, a tegnapelőttihez hasonló díszítéssel, de ezúttal felirattal. A töredék túl kicsi ahhoz, hogy a felirat értelmezhető legyen, de a darab nagyon szép. Ezen kívül még két számszeríj-nyílhegy, egy marhapatkó, számos vastárgy és kerámiatöredék is napvilágra került. Köszönet illeti a munkában résztvevőket: a hejcei és fonyi „idegenlégiósok” mellett már tradicionálisan szereplő Domoszlai Gézát (közkeletű nevén: Bahamát), Nagy Zsoltot és Steiner Károlyt, Regéc régi barátját, Zsuga Zsoltot és az általa szervezett szorgalmas és áldozatkész csapatot, valamint Melegh Szabolcsot és baráti társaságát. Mindezen eredmények természetesen nem lettek volna elérhetőek, ha Regéc Község Önkormányzata, különösképpen Kormos István polgármester, Bakos Ferenc falugondnok és nem utolsósorban mindannyiunk „nővére”, „anyja” és istápolója, Ferencz Kati nem lett volna partner ebben.
A beszámolót abban a reményben zárom le, hogy jövőre, veletek, ugyanitt, ugyanígy találkozni fogunk.

Minden kedves érdeklődőnek szívélyes üdvözletemet küldöm, s kívánom azt, hogy aki még nem járt Regécen, ne sokat gondolkodjék rajta, jöjjön el, nem fogja megbánni, aki pedig már járt itt – nos, az úgyis tudja…


Simon Zoltán régész

2007. július 27.

Véget ért a feltárás

Befejeződött a 2007. évre tervezett régészeti feltárás Regéc Várában.
Nem szükséges, hogy ezzel kapcsolatban bármit is írjak, mert Simon Zoltán régész úr igen alapos tájékoztatást nyújtott a három hetes kutatás egész ideje alatt a várban zajló eseményekről.
Először is hálás köszönetemet fejezem ki neki a regéci vár melletti elkötelezettségéért, amit már nyolc éve érzünk. Továbbá köszönöm, hogy vállalta a napi beszámolok megírását Regéc honlapjára, melynek köszönhetően minden érdeklődő kitűnően nyomon követhette az idei feltárás eseményeit.
Bakos Ferenc