2017. augusztus 10.
Újabb értékek, véget ért a régésztábor
Lezárult a 19 éve folyó Régésztábor idei ásatási szakasza Regéc Várában. Most is, mint minden évben köszönetét fejezi ki Regéc Község Önkormányzata mindazoknak a régészeknek, résztvevőknek, akik elkötelezett munkájukkal ebben az évben is hozzájárultak a nagy múltú műemlék megújulását megalapozó régészeti ásatáshoz. Pető Zsuzsa Eszter és Simon Zoltán régészek irányítása alatt három héten keresztül zajló ásatás a vár több pontján, az alsóvárban, az egykori nyugati palota pincéiben, illetve a várudvar nyugati szélein folyt. Számos eredmény közül fontos megemlíteni, hogy rengeteg új adatra, információra derült fény a vár egykori állapotára és mindennapi életére vonatkozóan. Szenzációnak is nevezhetjük az alsóvárban megtalált egykori, kőből faragott csigalépcső elemeit, de a nyugati palota alatt hajdanán megépített, az idők alatt többször átépített pincék most fellelt kissé bonyolult falszerkezetei is meglehetősen izgalmas kérdéseket vetnek fel. Ezeken a területeken több olyan jelentős lelet is előkerült, ami tovább erősíti a már egyébként is megalapozott tényt, miszerint Regéc Várát az egykori tulajdonosai jelentős főúri rezidenciaként használták. A Régésztáborba érkezett budapesti és ráckevei középiskolás és régésztan hallgató diákok, pedagógusok, a vár iránt elkötelezett önkéntesek ebben az évben is kitettek magukért. A várbéli ásatás bár rendkívül izgalmas, ugyanakkor kemény munka is, különösképpen a feltárási időszakot jellemző kánikulában. Az elvégzett kutatómunka sok szempontból is nagyon fontos, többek között a közeljövőben tervezett újabb nagyszabású fejlesztés miatt is, amire Regéc Község Önkormányzata készül, ha siker koronázza a település benyújtott pályázatát.