Kivonat a “MŰEMLÉKLAP – Az Országos Műemlékvédelmi Hivatal Tájékoztatója” c. magazin 2001. március – áprilisi számából.

Jelentés a végekről

Simon Zoltán

Regéc vára. Ismerős-e ez a név valakinek? Annak, aki járt ott valaha, alighanem igen, hiszen ez a festői várrom a Zempléni-hegység egyik legszebb és legkedveltebb turistacélpontja. A kettős sziklacsúcson elhelyezkedő rommező eddig minden bizonnyal az onnan kitáruló és utolérhetetlen panoráma miatt ragadt meg a látogatók emlékezetében, a dudvával benőtt, helyenként életveszélyes állapotú, értelmezhetetlen falak csak kevesek fantáziáját mozgathatták meg. Annál is inkább így van ez, mert a területet hosszú ideig áttekinthetetlenül burjánzó növényzet fedte, elrejtve a látogatók elől a romok valódi méreteit. Mindössze néhány, XIX. század eleji metszet tudósított arról, hogy a televény mögött többszintes épületmaradványok rejtőznek. A nyolcvanas évek végén kiirtották a bozótot, s ezáltal láthatóvá váltak a palotaszárnyak jelentős romjai. Azonban az is nyilvánvaló lett, hogy a falak statikai állapota a kritikus határon belül van, a turisták számára folyamatos veszélyforrást jelent. Mindazonáltal a környező településektől viszonylag távol eső, nehezen megközelíthető romok megmentése hosszú ideig a kevésnél is kevesebb esély mutatkozott.

Regéc község lakossága mintegy százhúsz lelket számlál. Mégis e kicsiny közösség vállalkozott arra az anyagi lehetőségeit messze meghaladó feladatra, hogy a romokat megmentse a végső pusztulástól. Nem csupán azért, mert ez a falu boldogulását is elősegítheti majdan. Hanem azért is, mert ez a vár történelmünk egyik jelentős színhelye is: falai között nevelkedett II. Rákóczi Ferenc.

Az akadályok kezdetben áthághatatlannak tűntek, azonban Kormos István polgármester és csapata nem ismert lehetetlent. Autóval járható utat vágtak a várhoz, s felvezették az áramot is, megteremtve ezzel az állagvédelmi munkák alapfeltételeit. Minden tamáskodás dacára sikerült előteremteniük azt a pénzösszeget, amellyel megkezdődhetett a legveszélyesebb falszakaszok megerősítése, Móga Sándor építészmérnök tervei alapján.

Mindezzel párhuzamosan 1999.-ben megkezdődött a vár régészeti és történeti vizsgálata. Dacára annak, hogy Regéc a régió talán legjelentősebb erődítménye volt, megdöbbentően kevés hiteles forrás ált rendelkezésre a kutatás megkezdése előtt. A várról monografikus feldolgozás nem készült, az azt érintő tanulmányok – kevés kivételtől eltekintve – hibás és hiányos adatok ismételgetésében merültek ki, pedig az eddigi tapasztalat azt mutatja, hogy a várról bőséges és kitűnő levéltári források állnak rendelkezésre. A források feltárásában – e sorok írója mellett – miskolci és budapesti történészhallgatók vesznek részt. Lássuk tehát, mit is tudunk jelen pillanatban a vár történetéről!

Regéc neve 1285-ben bukkant fel első ízben a forrásokban. Ekkor Baksa nembeli Simon fia György és csapata Regéc alatt (sub regach) vert meg egy, az országba tört tatár sereget. A forrásban nem esik szó várról, valószínűnek tűnik, hogy az akkor még nem is állt, csupán a hegyet nevezték regécnek. (A szláv eredetű név jelentése szarv, mely a kettős hegycsúcsra ráillik.)

A vár alighanem csak a XIV. század elején épült fel. 1307 körül és 1310-ben Aba Amádé már innen keltezi egy-egy levelét. Az építtető talán maga Amádé nádor, a vidék leghatalmasabb oligarchiája volt, aki számos környékbeli várat birtokolt, illetve építtetett a XIII. század végén, a XIV. század elején.

Regéc a rozgonyi csatát követően királyi vár lett, s az Anjou-kor végéig az is maradt. Azt, hogy a vár már ekkor is biztonságos erődítménynek számított, jól jelzi, hogy Drugeth Vilmos, az ország Károly Róbert-kori legnagyobb földesura, egyúttal Regéc honor birtokosa 1330-ban itt őriztette kincseit. A vár falai között 1376-ban Nagy Lajos királyis megfordult. Regéc a XV. század húszas éveiben a török elől Magyarországra menekült szerb despoták, majd a hatvanas években már a Szapolyaiak tulajdonában találjuk.

A kettős királyválasztást követően meglehetősen zavarosan alakult a vár sorsa, végül Szapolyai János halála után szilárdan Serédi Gáspár birtokába került. 1560-ban az Alaghy testvérek kapják adományba az ekkortól egyre értékesebbé váló hegyaljai s a lerombolt tállyai vár tartozékaival még meg is növelt várbirtokok miatt igen nagy jelentőségű várat és uradalmát.

Az egyik adománybirtokos Alaghy fivér, János végrendeletében családját és birtokait bizalmasára, Mágocsy Gáspárra, a magyarországi reformáció egyik legjelentősebb patrónusára, többek között a vizsolyi Biblia nyomtatásának szponzorára bízta, akinek unokaöccse, András Alaghy János leányát, Juditot feleségül is vette.

Mágocsy András halála után, 1587-ben Rákóczi Zsigmond lett Alaghy Judit férje, s igényt támasztott Regécre és uradalmára. Mivel a másik Alaghy-ág is hasonlóan lépett fel, hosszas pereskedés kezdődött a mind értékesebb uradalom birtokjoga felett. Ennek eredményeképp az Alaghy testvérek másika, György fiának, Ferencnek előbb részben, majd egészben is sikerült megszereznie a regéci uradalmat. Ferenc fia, Menyhért, majd özvegye, Erdődy Anna, haláláig, 1634-igbirtokolta Regécet. 1635-ben Esterházy Miklós nádor (egyébként Mágocsy Ferenc, Mágocsy András és Alaghy Judit fia özvegyének, Derssfy Orsolyának férje adománylevelet kapott a várra és uradalmára. Ezt a Rákócziak természetesen nem ismerték el, s többszöri, hasztalan ostrom után I. Rákóczi György az 1635-üs linzi békében biztosította a maga számára a regéci uradalom birtokjogát. Ettől kezdve a vár a Rákócziak tulajdona, sőt, egyik mellékrezidenciájuk volt. Regéc volt a színhelye Thököly Imre és Zrínyi Ilona esküvőjének, s néhány évig itt nevelték a kis II. Rákóczi Ferencet is, és Thököly itt tartotta kincsestárát.

A várat 1685 késő őszén foglalta el a császári katonaság, és 1686-ban lerombolta,

Ennyit tehát dióhéjban a vár történetéről. Lássuk, mivel egészíthető ki mindez a régészeti kutatás eredményeivel!

Elöljáróban le kell szögezni, hogy a régészeti kutatás azokon a helyeken kezdődött meg, melyeken a fő turistavonalak húzódnak, s különösen veszélyes, így mindenképpen helyreállítandó szakaszokat érintenek. A feltáráson elsősorban miskolci középiskolások és egyetemisták dolgoztak, minden s ezt nem lehet eléggé hangsúlyozni anyagi juttatás nélkül.

A feltárást a vár északi felén kezdtük, az úgynevezett öregtorony területén. Kiderült, hogy a téglány alaprajzú kétosztatú tornyot a XVI. Század harmincas éveiben alaposan átépítették. A torony mai formájában nem régebbi a XVI. Századnál, legfeljebb alapfalaiban őriz korábbi elemeket. A torony északkeleti oldalához a XVI. Század első harmadában egy kör alaprajzú, háromágú lőrésekkel ellátott, háromszintes védőművet toldottak, mely szintén feltárásra került. Feltártuk a toronyhoz dél felől csatlakozó a toronyhoz képest utólagos, jobbára pinceszinten fennmaradt épületek nagy részét is. Hasonlóképpen csaknem teljesen feltárult a vár északnyugati részét elfoglaló, kazamatával erősített bástya is. A feltárás során az igen gazdag kályhacsempeanyag mellett döntően XVI-XVII. századi kerámia köztük számos luxustárgy, valamint ásatásokon ritkaságszámba menő lelet került napvilágra. Kiemelkedő fontosságú, hogy tömegesen bukkantak elő olyan török eredetű falicsempe-töredékek – bokályok -, melyek pontos megfelelőit a sárospataki Vörös torony Bokályos házából ismerjük. A leletanyag jól összevethető a nyolc darab, eddig ismerté vált XVII. Századi várleltárban felsorolt tárgyakkal. Az előkerült leletanyag alapján bízvást kijelenthetjük, hogy Regéc kulcsfontosságú lesz a régió középkori és kora újkori anyagi kultúrájának megismerésében. A régészeti leletanyag feldolgozásában (rajzolás) az ásatáson részt vevő diákok aktívan közreműködnek. Nem lehet eléggé hangsúlyozni, – s ebben az érintett pedagógusok véleménye is megerősít az ilyen jellegű táborok pozitív pedagógiai hatását a diákokra. A régésztáborok mindkét félnek az ásatásvezetőnek és a diákoknak egyaránt, – felejthetetlen élményt nyújtanak. Az esténkénti tábortüzek, játékok, a hétvégi kirándulások összetartó közösséget hoznak létre. Mindebben partner a helyi önkormányzat. Igaza is van. Ezek a diákok egyszer majd az unokáikkal fognak visszatérni ide, hogy megmutassák nekik, mit is tett a nagyi valaha.