836

Jó néhány köbméter kő és habarcs került már a Regéc Várában újjáépülő Reneszánsz Palota falaiba a kivitelezés megkezdése óta, de bizony mindennek a sokszorosa vár még beépítésre a fejlesztés során. Az újjáépülő palota különböző szakaszain az elmúlt tizennégy év során többször is zajlott állagvédelmi munka, de ha ezt le is számítjuk, akkor is 320 éven keresztül volt kitéve az enyészetnek az épületegyüttes azt követően, hogy 1686-ban a vár egyéb területeivel együtt jelentősen megrobbantgatta a labanc. Az épület több pontján is fokozatosan emelkednek a falak a kivitelezés alatt, azokból a kövekből, ami már egyszer alkotta azokat. Míg a falak emelkednek, addig a palota alatti beszakadt egykori pince egyre mélyül, és maga is ontja a köveket. Bő háromszáz éve nem látta ember ennek a pincének a belső területét, van is rácsodálkozás. Leginkább a pince méretei jelentenek egyfajta újdonságot, annak ellenére, hogy a régészeket jó ideje foglalkoztatja a vár ezen részének megismerése. De mivel a föld alá senki sem lát, így a négy méter vastag sitt és kő réteg fokozatos kitermelése alatt tárulkozik ki ez az igazán komoly méretekkel rendelkező egykori borospince. Amint a sitt és kő eltávolításra kerül, máris kezdődik a pince boltozása, majd az e fölé tornyosuló épületrész újjáépítése. Más területeken ez idő alatt is folyik a falazás, ugyanakkor a palota több helyiségében kezdetét vette a földszinti fa födémgerendák behelyezése is a falakon kialakított gerendafészkekbe, amelyek fölé még egy emelet épül a fejlesztés során. Ezeknél az épületrészeknél hamarosan már az emeleti födémek készülnek, míg más helyeken – például a Középsővárat a Felsővárral összekötő lépcsőháznál – további falszakaszok épülnek ujjá. Regéc Vára mindeközben folyamatosan látogatható.