Második alkalommal kerül megrendezésre az Abaúji Étkek Fesztiválja elnevezésű gasztronómiai és kulturális program a Regéci Várban 2021. augusztus 21-én. Az Abaúj-Értékeinek Megőrzéséért Egyesület kezdeményezésével és támogatásával létrejövő eseményt Regéc Község Önkormányzata is magáénak érzi, ezért maga is támogatja a rendezvény létrejöttét és biztosítja annak hátterét a jelentős fejlesztésen frissen átesett vár területén. A Regéci Vár szoros kapcsolatban állt a gasztronómiával, hiszen az itt egykoron élő főúri családok étellel-itallal kiszolgálása nagyon fontos mindennapi feladata volt a vár népének. Regéc Község Önkormányzata által 1999-től szervezett régészeti kutatások során előkerült sok mázsa csont jól mutatja, hogy itt régen is szerették a finom falatokat. Sőt, Regéc az elmúlt húsz év alatt több esetben is szervezett már olyan rendezvényt a vár falai között, ahol főszerep jutott a helyi gasztronómiának. A most megvalósuló rendezvény fő célkitűzése, hogy a bejelentkezett csapatok a helyszínen szabadon választott, de tájjellegű ételt készítsenek, ez által is népszerűsítve és megőrizve a főként Abaújra jellemző gasztronómiai értékeket. A nap eseményei délelőtt 10 órakor kezdődnek Dr. Hörcsik Richárd országgyűlési képviselő megnyitójával. Ezt követően veszi kezdetét a tájjellegű ételek elkészítése, amihez két regéci csapat is hozzáadja a helyi gasztronómiai ízeket. Az étkek elkészítését az Agyagbanda muzsikája kíséri 16 óráig. Közben Berényi András és Anita táncházi bemutatót tartanak, majd Márkus László zenéje szórakoztatja a résztvevőket 20 óráig.