Pontosan tíz éve annak, hogy Regéc Község Önkormányzata belekezdett a húsmarha tenyésztési programba. Annak idején, 2012. március 29-én érkezett meg Regécre az a tizenhét egyedből álló szarvasmarha állomány, amit a település az akkor induló Start Közfoglalkoztatási Program és a Szociális Földprogram nyújtotta támogatás felhasználásával vásárolt meg. Az elmúlt tíz évben a limousin fajtájú állatállomány folyamatos gyarapodását sikerült megvalósítani, ami a kezdeti tizenhéttel szemben napjainkban közel száz egyedet tesz ki, úgy, hogy az időközben születő borjak jelentős része értékesítésre került. A programban nem csak az állatok száma gyarapodott, hanem a tartásukhoz szükséges gyepterületek is egyre bővültek, szépültek.  Időközben az állattartáshoz nélkülözhetetlen gépek eszközök is egyre szaporodtak támogatásból, az értékesítésből származó bevételből. Határozottan kijelenthető, hogy a regéci állattartási program értékteremtően működik. Az eltelt évtized alatt Regéc folyamatos támogatást kapott a Belügyminisztériumtól, a Gönci Járási Hivataltól, különösképp annak Foglalkoztatási Osztályától. Regéc állattartási programja jó irányba halad annak érdekében, hogy munkahelyet, valós jövedelmet, bevétel termeljen, ugyanakkor fenntartható módon hasznosítsa a település gyepterületeit.