A Rákóczi Emléknap alkalmával Gódor Gábor alkotó jó szívvel felajánlotta Regécnek az általa II. Rákóczi Ferenc Nagyságos Fejedelemről készített mellszobrot.
Gódor Gábor Bogácson él és alkot. Az agyaggal 4-5 éve ismerkedett meg. Fiatal korában nagyon szeretett rajzolni, később zenélt is, ám az agyaggal való találkozása óriási hatással volt rá, azóta a szobrászat teljesen kitölti az életét. Mivel nem végzett ez irányú tanulmányokat, így a saját hibáiból tanulva autodidakta módon fejleszti tudását. Számára az agyag egy tökéletes kifejezési eszköz, melyen keresztül érzéseket, gondolatokat tud bemutatni. Kezdetektől fogva a figurális szobrászat érdekelte, eleinte a régmúlt paraszti életéből merítette figuráit. Az emberábrázolás, az arcok, a vonások, az emberi jellemek bemutatása volt a központban. Jelenlegi alkotásainak is az EMBER a központi témája, viszont egy sajátos „látásmódon” keresztül teszi mindezt. Terracotta szobrainak felületkezelését és festését egyedi módon készíti, ezzel is erősíti gondolatait mondanivalóját. Több közös és önálló kiállításon vett már részt.
Hálásan köszönjük, az alkotó nemes felajánlását és további munkásságához jó egészséget, sok sikert kívánunk!
Alkotását megfelelő helyen állítjuk ki a várban, melyet immár látogatóink is megnézhetnek.